Lépj most
Fegyencség
2008. május 21-ikén reggeli 6 órakor az osztrák rendőrség különleges alakulatai berontottak 23 magánházba és irodába. Ajtók voltak betörve, ágyak állarcos rendőrökkel körülvéve és a félig alvó bentlakók a fejükhöz szegezett fegyverekkel megrémísztve. Tíz hosszútávú állatvédő örizetbevételként börtönbe lett zárva. A Belügyi Minisztérium azzal dicsekedett, hogy megvadásztak egy bűnöző bandát amely számos tulajdonrongálás, gyujtogatás, gáztámadás és bombariasztásért volt felelős.
De a bezárt aktivistáknak meg volt tagadva a tudat, hogy mit is követtek el állítólag. A vádiratokoz való hozzáférés egyszerűen meg volt tagadva. Ennek következményeként a fegyencek egy része éhségsztrájkba kezdett, bizonyítékot vagy rögtöni szabadlábrahelyezést kérve. Ausztriában és külföldön is tiltakozások bukkantak fel. Az Amnesty International, az Osztrák Züld Párt és a szociáldemokraták egy része szigorúan kritizált; ismert személyiségek, mint a Nobel Díjjas Elfried Jelinek tiltakozó leveleket írtak. Az osztrák nagykövetségek előtt világszerte demonstrációk voltak tartva.
Amikor az iratok egy része végre elérhetővé vált az aktivisták és az ügyvédeik egyhangúan tiltakoztak, hogy a közölt papírok között nem található bizonyíték bünös viselkedésről, hanem teljesen mindennapi NGO tevékenységek listája, mint demonstrációk rendezése és nyilvános konferenciák. A közvádlónak nem volt hozzászólása e komoly tiltakozásokhoz, utalva a folyamatban lévő nyomozásra és a bíróság állítólagos önállóságára. Martin Balluch, egyike a fegyenceknek aki dupla doktorátussal rendelkezik és a cambridgei egyetemen volt tudománysegéd, folytatta az éhségsztrájkot és csodálatra méltő 39 napig tartott ki.
"A 36-ig napon új mélypontot értem el, amely halálközeli élményt okozott. Erős benyomásom volt, hogy egy nagy üresség felet lógok. Közel voltam a leeséshez. Nyakig egy hasádékban, súlyomat nemsokáig biró még vékony jégen állásként képzeltem el a helyzetemet. Egyedül már nem birtam kijutni." Martin Balluch egy későbbi levelében a börtönből.
Az aktivistákat a feltett ártatlanság principjével egyáltalán nem egyező körülmények között voltak tartva. Napi 23 órát töltöttek kis cellákba zárva; csak egy óra séta volt engedélyezve egy betonozott udvarban. Tusolni vagy látogatókat fogadni csak kétszer hetente birtak és meg volt tiltva a testi kontaktus a szeretteikkel mivel csak üvegfalon át birtak beszélni velük 30 percig. Nem csoda, hogy az aktivisták egy része antidepressziós gyógyszerek használatára volt szorulva.