Lépj most
Vádlás
Az öt aktivista aki nyilvánosságra hozta a vádlapjaikat (köztük Martin Balluch és Christian Moser, akik három hónapot töltöttek őrizetben) az osztrák büntető törvénykönyv 278a-s részlege alatt vannak vádolva. Állítólag tagjai egy bünügyi szervezetnek amely állítólag bűncselekményekért felelős, mint fenyegetés és tulajdon megrongálása, melyeket ismeretlenek követtek el olyan cégek és magánszemélyek ellen akik szőrmekereskedéssel, állatokon végzett kisérletezéssel, vadászattal vagy hasolnó módon való állathasználttal voltak kapcsolatba hozva.
De figyelmesen átnézve a vádiratokat az egyetlen bebizonyított "összeköttetések" az öt aktivista és a bűncselekmények között a következők
- bár a bűnügyek elkövetői ismeretlenek, lehetségesnek tűnik, hogy a cselekményeik motivációja ugyanaz volt, mint az öt aktivista tüntetése és kampányolásaé – pl. hogy egy üzletet arra biztassanak, hagyja abba a szőrme árulását;
- egy rádiómüsör újságírojaként Martin Balluch néha közölt riportokat arról a tényről, hogy ezek a bűncselekmények el lettek követve;
- az öt aktivista néha közölt olyan véleményt, leginkább internetes platformokon, amelyet a vádlók bizonyítékként vesznek az ő ezek bűncselekmények favorizálásukról.
Ezek a "bizonyítékok" alapján a vádlók azt állítsák, hogy az öt aktivista legális kampányolása és az ismeterlenek bűncselekményei egy és uganaz a kampány részei amelyet egy bűnügyi szervezet vezetett, azt jelentve, hogy a legális kampányolás is így bünytény mert egy állítólagos bűnügyi szervezetett támogat.
Ez az oka amiért normális NGO tevékenységek, mint az állatfarmokon levő állapot filmezése, demonstrációk organizálása, konferenciák és foglalkoztatások, vadászat elleni szórólapok tárolása és kampányolási stratégiák megtárgyalása, mind fel van sorolva a vádlapokban mind bizonyíték az aktivisták ellen, meg sem próbálva bizonyítani, hogy bármilyen bűntény volt tervezve vagy végigvíve ezek a tevékenységek része ként. Ez nyílvánvalóan a jogrend teljes megtagadása.
Az aktivistákat most öt évig tartó börtönbüntetéssel vannak fenyegetve. A vádlók 115 tanú behívására való tekintettel a per várhatóan hat hónapig fog tartani. Ez nem csak az aktivisták személyes élete rendkivüli feldúlását jelenti, hanem ügyvédenként körülbelül €200,000-re becsült jogi védelemni költséget. Az osztrák törvény nem engedélyezi az aktivisták e jogi költségeik teljes megtérítését még akkor sem, ha fel lesznek mentve a vád alól.